Szijjártó Péter hangsúlyozta: a délkelet-ázsiai országok növekedési átlaga jóval a megszokott globális trendek fölött van. Az olyan, rendkívül nyitott gazdaságú országok számára, mint Magyarország, nagymértékben meghatározó az exportteljesítmény, fontos, hogy szoros és eredményes kapcsolatot tartson fenn a délkelet-ázsiai térséggel. Hozzátette, ebben a térségben Malajzia az egyik főszereplő, gazdasága kifejezetten gyorsan nő, egyre vonzóbb beruházási, befektetési célpont a világ legnagyobb vállalatai számára is. Kitért arra, hogy Magyarország és Malajzia az idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 50. évfordulóját. A két ország együttműködését a kölcsönös tisztelet határozza meg, és a felek készek arra, hogy újabb kölcsönös előnyöket nyerjenek ebből az együttműködésből - jelentette ki a magyar miniszter. Szijjártó Péter kifejtette: a most aláírt megállapodás további gazdasági, kereskedelmi együttműködési lehetőségeket jelent a két ország között. Közölte: tavaly 580 millió dollár volt a kétoldalú kereskedelmi forgalom, amely idén az első kilenc hónapban további 13 százalékkal nőtt. A két ország közti kereskedelemben fontos szerepe van a mezőgazdaságnak és az élelmiszeriparnak, a jövőben pedig még fontosabb szerepük lesz, miután több magyar élelmiszeripari termék - a baromfi-, a marha- és a nyúlhús - exportjának engedélyezése a végső fázisában van - jelezte. Beszélt arról is, hogy Malajzia gazdasága egyre magasabb technológiai fejlettségi szinten van.

Szijjártó Péter szerint különös jelentősége van annak, hogy 12 magyar startup kapott, illetve kap lehetőséget arra, hogy bemutatkozzon a maláj piacon. Emellett - hasonlóan kínai, japán, koreai versenytársaikhoz - egyre több malajziai vállalat jelenik meg az európai piacokon, egyre többen vásárolnak európai vállalatokat vagy hoznak létre beruházásokat. Úgy tűnik, az első fecske megérkezik Magyarországra is - mondta a miniszter -, ugyanis megállapodtak egy gumiiparban érintett maláj vállalattal egy 40 millió dolláros, 400 munkahelyet teremtő kelet-magyarországi beruházásról, amire már a következő napokban rákerülhet a végső pont. A miniszter hangsúlyozta: Magyarország határozottan támogatja, és el is várja az új Európai Bizottságtól, hogy kezdjék újra az EU és Malajzia közötti szabadkereskedelmi tárgyalásokat. Magyarország nagyon sokat invesztált saját versenyképességébe, és ahogy a világgazdaság egyre szabadabb és akadálymentesebb lesz, teljesítménye azzal párhuzamosan nő. Magyarország egyike annak a 35 országnak, amely képes 100 milliárd euró feletti exportot előállítani évente, éppen ezért az az alapvető érdeke, hogy az EU tagországai és Malajzia között a kereskedelem a lehető legakadálymentesebb legyen - fejtette ki Szijjártó Péter.

Darell Leiking maláj miniszter egyebek mellett arról beszélt, hogy a gazdasági megállapodás újabb mérföldkő a két ország kapcsolatában. Fontosnak nevezte, hogy a gazdasági kapcsolatok újabb szintre emelkedjenek. A következő lépés az, hogy tanuljanak Magyarországtól, arról, hogy hogyan nőtt a magyar gazdaság - mondta. Úgy vélte, hogy a magyarországi tapasztalatok számos ázsiai ország számára érdekesek lehetnek. Hangsúlyozta: támogatják a bejelentett befektetést, igyekeznek újabbakat hozni, és országuk is várja a magyar befektetőket.

(MTI)

https://www.kormany.hu/hu/kulgazdasagi-es-kulugyminiszterium/hirek/magyarorszag-gazdasagi-egyuttmukodesi-megallapodast-kotott-malajziaval